Van kiút a szenvedélyek rabságából
Alkoholproblémák és kezelésük I.
Most induló cikksorozatunkkal rá szeretnénk irányítani a figyelmet a szenvedélybetegségekre (alkohol, drog, játékszenvedély stb.), az érintettek és
hozzátartozóik lehetőségeire, a problémához való pozitív hozzáállásra.
Szomorú egészségügyi közhely, hogy az alkoholbetegség Magyarországon népbetegségnek számít. Egészségügyi felmérések szerint kb. egymillió főre tehető
az alkoholproblémások száma. Hogy a probléma nagyságrendjét érzékeljük, elegendő saját tapasztalatainkra hagyatkoznunk: van-e ember ma Magyarországon,
aki ilyen vagy olyan formában ne találkozna alkohol okozta problémákkal, következményekkel. Kérem a kedves Olvasót, pillanatra álljon meg az olvasással,
s csak azután folytassa, ha válaszolt magában a következő kérdésekre:
Találkoztam-e életemben alkoholbeteggel (alkoholistával), alkohol okozta problémákkal, alkoholfogyasztásból fakadó szenvedéssel
- a szűkebb vagy tágabb családomban,
- munkahelyemen,
- lakókörnyezetemben (szomszédság),
- baráti társaságban,
- közlekedési eszközökön, utcán,
- rendezvényeken?
Halottam-e?
- ittas vezetésről,
- jogosítvány elvesztéséről,
- alkoholos állapotban elkövetett (elszenvedett) balesetről,
- bűncselekményről,
- bántalmazásról, gyilkosságról?
A fenti kérdések alapos és becsületes végiggondolása bárkit meggyőzhet arról, hogy valóban óriási társadalmi problémával állunk szemben.
Hazánk nemzetközi összehasonlításban is a nagyfogyasztó országok közé tartozik. Az egy főre eső évi alkoholfogyasztás jóval tíz liter tiszta
alkoholnak megfelelő mennyiség felett van. Ráadásul Magyarországon a nyolcvanas évek közepétől sajnos rossz irányba változtak az ivási szokások
oly módon, hogy a nagyfogyasztó országok között nálunk a legkedvezőtlenebb az italfajták megoszlása. A korábban borivó nemzetből mindenivó, de
jelentős mennyiségű tömény szeszt fogyasztókká léptünk elő. Az égetett szeszes italok fogyasztása hozzáadódott a korábbi ivási szokásokhoz anélkül,
hogy azok helyére lépett volna.
A nehézséget növeli, hogy nagyon kevesen kérnek segítséget ilyen jellegű problémáik megoldásához. Sokan nem is tudnak a segítség lehetőségéről.
Sokan szégyenlik és titkolják a jelenséget, amíg csak lehet. Nem alakult ki még társadalmunkban a segítség kérésének és a segítség elfogadásának
a kultúrája. Sokan nem akkor bélyegzik meg az alkoholproblémás embert, amikor még alkoholizál, hanem akkor, amikor segítséget kér és kezelteti magát.
A minket körülvevő mai társadalomban a szenvedélybetegséghez, így az alkoholbetegséghez is, sok félreértés, előítélet és nehezen vállalható vagy
feldolgozható érzelem társul: morális elítélés, megbélyegzés vagy címkézés, bűnbakképzés, hárítás és kivetítés, elítélő általánosítás, vagy éppen
csak gyanakvás, félelem, neheztelés a környezet részéről, szégyen, bűntudat, zavar és bizonytalanság az érintett részéről.
Gondoljunk arra a társadalmi közmegítélésre, amely a nagyivókat, még dolgozó alkoholbetegeket körülveszi. A munkáját még úgy-ahogy ellátó, a családi
konfliktusait még többé-kevésbé elrejteni tudó nagyivó, vagy alkoholizáló munkatársat a munkahelyi kollektíva gyakran „jó pofának”, „belevaló havernak”
tekinti, akinek a botlásait, alkoholizálással kapcsolatos mulasztásait, hiányzásait vagy károkozásait kollegiális összetartással, falazással illik
kompenzálni. De abban a pillanatban, amikor ez a munkatárs segítséget kér alkoholproblémája megoldásában, és kezelése miatt esetleg betegszabadságot
vesz ki, már ugyanazon kollégák, ill. a munkahelyi vezetés szemében „bukott embernek” számít. S gyakori jelenség, hogy azt a munkahelyet, amelyet
problémás alkoholfogyasztóként meg tudott tartani, a kezelés után, immár absztinens, de ugyanakkor megbélyegzett emberként elveszíti.
Az alkoholizmus megítélése nagyot változott az elmúlt 50 – 60 évben. Korábban az alkoholizmust a közfelfogásban erkölcsi fogyatékosságnak (gyengeség,
jellemtelenség), vagy egyenesen bűnnek tekintették. Az 1950-es évektől azonban az alkoholizmust az egész világon kezdték betegségként elfogadni.
Miért fontos ez a változás? Azért, mert ha az alkoholizmust betegségként kezeljük, akkor ezzel azt is elfogadjuk, hogy gyógyítható, illetve gyógyítani
kell. Ha komolyan vesszük a jelenség betegség-természetét, akkor könnyebb elfogadnunk az alkoholproblémával küszködőket, könnyebben tudjuk őket
biztatni a kezelésbe vételre (motiváció).
Mi az alkoholbetegség lényege? E. M. Jellinek, amerikai orvos és szociológus, akinek vitathatatlan érdemei vannak a betegségmodell elterjesztésében,
a következőképpen határozza meg az alkoholizmus fogalmát: „Alkoholizmusnak tekinthető az alkoholfogyasztásnak mindazon módja, amely az egyén vagy közösség,
vagy mindkettő károsodásához vezet. Betegséggé akkor válik, ha az egyén elveszti uralmát a fogyasztása felett, és az alkohollal függő viszonyba kerül.”
A megfogalmazás lényeges eleme az egyén vagy közösség károsodása kifejezés. Az alkohol nem csak akkor okoz problémát, ha az egyén (maga a fogyasztó)
ezt érzi, tudja is, hanem akkor is probléma, ha a közösség más tagja (legtöbbször a családtagok, vagy munkatársak) érzik annak. A kontrollvesztés (ha elkezdi
az ivást, nem bírja abbahagyni), a függőség a betegség egyértelmű jele.
Fontos, hogy ebben a megfogalmazásban a testi károsodások mellett megjelennek részletezve az egyéb károsodások: előbb-utóbb rossz irányba változik a beteg
személyisége (megbízhatatlanság, pontatlanság, felelőtlenség, érzelmi elsivárosodás), magatartása (agresszió, féltékenység), társadalmi státuszában „lecsúszik”,
akár a hajléktalanságig, életvitele alapjaiban megváltozik, leggyakrabban elveszíti családját, munkahelyét. Levendel a megbélyegző alkoholista kifejezés helyett
az alkoholbeteg kifejezést ajánlja. A következőkben ezt használjuk azért, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelenség betegség és gyógyítható.
A Nemzetközi Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint: „Alkoholistának tekinthetők azok az erős ivók, akik szeszfogyasztása olyan mértéket ér el,
hogy az már észlelhető szellemi zavarral, károsodással, testi és szellemi egészségromlással, az interperszonális viszonyok romlásával jár, és károsítja az ivók
társadalmi és anyagi helyzetét. Alkoholistának tekinthetők mindazok, akiken a jelenségek kezdeti tünetei már mutatkoznak. Ezért mindannyiukat gyógykezelni szükséges.”
Ez utóbbi megfogalmazás mintegy összefoglalja az előző kettőt, ugyanakkor felhívja a figyelemet a tünetek korai felismerésének és a minél korábbi kezelésbe vételnek a fontosságára.
Molnár Ferenc
szenvedélybeteg segítő,
projektvezető
Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat
Kecskemét, Fecske u. 20.
Tel./fax.: 76-415-466
Honlap: www.revkecskemet.hu
e-mail: revkmet@t-online.hu
